Note 9 Vagy Mate 20 Pro: Samsung S9 Plus, Samsung 10E, Samsung Note 9, Huawei Mate 20 Pro, Vagy Huawei P30 Lite?
2016-ra teljesen megszokottá vált, hogy mindig nálam van egy 10 000 mAh-es power bank, és ekkor fogalmazódott meg bennem először, hogy egy több százezer forintos telefon bírjon már ki egy napot, és ne kapcsoljon ki a hidegben. 2017-re, mikor jött az újabb készülékváltás éve, rendesen megingott a bizalmam az Apple telefonjaiban, de még nem tudtam elengedni az immáron nyolc éve használt rendszert. A nagy őszi leleplezéskor már sem az iPhone 8, sem az iPhone X nem nyűgözött le, eszembe sem jutott, hogy bármelyiket megvegyem, így inkább lecsaptam egy pofátlanul olcsón kínált, 256 GB-os iPhone 7-re. Itt szerencsére már nem jelentkeztek a korábbi modellek télen esedékes problémái, ugyanakkor az aksi minden előző telefonnál hamarabb kezdett el idegesíteni. Nagyjából fél év után már ennél a készüléknél sem lehetett power bank nélkül elindulni otthonról, és mivel a 2018-as iPhone XS / XS Max és iPhone XR modellek semmilyen olyan innovációt nem tudtak felmutatni, ami lázba hozott volna, úgy döntöttem, hogy ideje félretenni minden korábbi ellenérzésemet, és váltani olyan készülékre, amin Android fut.
Price in south africa
Xiaomi Redmi Note 9 Pro vs Huawei Mate 20 lite vs Előnyök SD kártya terület elérhetőség NFC támogatás Két sim támogatás Víz állóság Hátrányok Nincs FM Radio Bejelentés 2020, Április 30 Kiadás dátuma 2020, Máj Ára Körülbelül 250 EUR KIJELZŐ Képarány és PPI 20:9 arány - 395 ppi sűrűség Méret 6. 67 hüvelyk, 107. 4 cm 2 (~84. 5% képernyő-test arány) Felbontás 1080 x 2400 pixelek A csúcs fényereje (nit) Védelem Corning Gorilla üveg 5 Test Méretek 165. 8 • 76. 7 • 8. 8 mm (6. 53 • 3. 02 • 0. 35 in) Anyaghasználat Üveg Elülső (Gorilla Üveg 5), Üveg back (Gorilla Üveg 5), Műanyag Keret Szenzorok Ujjlenyomat (oldalra szerelt), Gyorsulásmérő, Giroszkóp, Közelség, Iránytű USB Típus 2. 0, Type-C 1. 0 reverzibilis csatlakozó Hangszoró Hangosság (dB) PLATFROM Lapkakészlet Qualcomm Snapdragon 720G (SM7125) CPU Octa-core (2x2. 3 GHz Kryo 465 Gold & 6x1. 8 GHz Kryo 465 Silver) Gyártási technológia 8 nm Operációs Rendszer Android 10; MIUI 11 MEMÓRIA Tárhely 64GB / 128GB ROM UFS 2. 1 SD Kártya nyílás microSDXC (dedikált nyílás) TELJESÍTMÉNYEK PONTSZÁM Antutu Pontszám 274k Előfordulhat, hogy az eredmény nem mutatja a pontos pontszámot.
Aztán eltelt három év, és idén úgy döntöttem, hogy nem fizetek ismét 300 000+ forintot egy újabb almás készülékért. Egy iPhone 3GS-sel kezdődött az okostelefonos kalandom – Fotó: AFP MIÉRT VÁLTOTTAM? Egészen 2015-ig felhőtlen volt a viszonyom az éppen aktuális telefonommal, viszont a három éve megvásárolt iPhone 6S rengeteg bosszúságot okozott. Biztos sokan emlékeznek rá, hogy ez volt az a modell, aminek az aksija egész egyszerűen nem bírta a telet. Az én készülékem képes volt 50%-os töltöttségnél kikapcsolni, nulla fok környékén pedig nem lehetett vele fotózni, mert a kamerát elindítva azonnal kikapcsolt a mobil, majd a power gombot lenyomva az a képernyő fogadott, hogy tegyem töltőre a telefont, hiába jártam bőven 30-40% felett. A készüléket kicseréltettem, de a második példány is ugyanilyen gondokkal küszködött, sőt lehetőségem volt használni egy korábbi modellt, az iPhone 6-ot is, ami ugyanezeket a tüneteket produkálta, ráadásul ekkor kezdődött az a szintén bosszantó változás, hogy fél évvel a vásárlás után az aksi már nem bírta ki estig töltés nélkül, hiába indultam el otthonról 100%-os töltöttségi szinten.
76 Mbps, LTE-A (3CA) Cat12 600/150 Mbps Egy SIM (Nano-SIM) or Hybrid Két SIM (Nano-SIM, Kettős készenléti állapot) Áttekintés a YouTube-on × ×
:) Vagy pedig még az S10+ -on lenne érdemes elgondolkodnod, mert az is legalább olyan jó mobil, mint a Mate 20 Pro! :) Üdv: egy másik Mate 20 Pro tulaj! :) 2019. 4. 10:58 Hasznos számodra ez a válasz? 6/9 A kérdező kommentje: Köszönöm szépen ezzel megnyugtattál, igen a S10 is nagyon tetszik viszont húzós az ára a másik két telefonhoz képest, ezek után már csak kézbe akarom fogni a mate 20 pro-t megnézni hogy tetszik-e. 7/9 anonim válasza: Megmondom őszintén, annyira nem vagyok tisztában az árakkal, de én úgy tudom, hogy a 128 GB-os S10+ is kb. annyiba kerül, mint a Mate 20 Pro. Ne érts félre, nem akarlak rábeszélni az S10-re, de lehet érdemes lenne vetned rá egy pillantást. Én nem cserélném le rá a Mate 20 Pro-mat, de ha most lennék telefon vásárlás előtt (tehát úgy, mint te), lehet elgondolkodnék azon, hogy inkább a Samsung készülékét választanám! 2019. 17:30 Hasznos számodra ez a válasz? 8/9 anonim válasza: Újra a harmadik vagyok! Először is nem tudom miért írtam minden helyre S9-ET... De a specifikációkat pedig a Note 9-ét néztem 😅!
2009-ben vettem az első iPhone-om, ami az első okostelefonom is volt egyben, és ezt követően mindig egy újabb Apple készülékre váltottam. Sokáig azt hittem, hogy ez mindig így lesz, aztán 2018-ban fordult a kocka, és a legutolsó almás mobilomat hátra hagyva Androidot futtató készülékek között kezdtem keresgélni, a váltás pedig egyáltalán nem volt olyan megrendítő, mint sokan gondolnák. Pontosan 9 éve, 2009 decemberében vettem meg az első iPhone-om, egy 3GS-t, az Apple harmadik okostelefonját. Ekkor már számos barátom és ismerősöm használta az almás mobilokat, mindenki csak áradozott róluk, és mivel már évek óta elégedett MacBook-tulajdonos voltam, kézenfekvőnek tűnt, hogy egy iPhone-ra cseréljem az akkor már igencsak elavultnak számító, szétnyitható Samsung telefonomat. A készülék az én tetszésemet is elnyerte, és innentől kétévente lecseréltem a telefonomat, természetesen mindig az Apple aktuális készülékére: iPhone 4S, iPhone 5S, iPhone 6S. Egészen 2015-ig úgy gondoltam, hogy sosem szakadok el a márkától, és hajlamos voltam olyan, Apple-fanboyokra jellemző kijelentéseket tenni, hogy még akkor sem vennék androidos telefont a kezembe, ha fizetnének érte.
Vannak ugyan finomságok, amik az egyik oldalon elérhetők, míg a másikon nem, de a két szisztéma valójában nagyon is hasonló, az alkalmazások pedig mindkét eszközön ugyanúgy működnek, szóval tényleg csak néhány berögzült megoldások helyet kell újat megtanulni, ami ösztönösen megtörténik az új telefonnal töltött első napok során. Az persze tagadhatatlan, hogy Androidon akadnak gondok: nálam például sokszor megbolondulnak az ikonok sarkában megjelenő kis piros értesítések, többek között az Instagram és az Apple Music is produkál olyan hibákat, amik iOS-en nem jöttek elő, de őszintén szólva ezen apróságok egyáltalán nem olyan bosszantóak, mint például az, mikor a méregdrága telefon aksija délre már 50% alatt van. Persze hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem hiányoznak az Apple-ökoszisztéma olyan nagyszerű elemei, mint például a villámgyors fájlátvitelt biztosító AirDrop, de még ennek tudatában sem bántam meg a váltást. Nem állítom, hogy a jövőben sosem lesz almás telefonom, de jelenleg hardver szempontjából az Androidot használó gyártók sokkal erősebb, megbízhatóbb és innovatívabb megoldásokat kínálnak, ami számomra már sokkal fontosabb, mint az Apple-féle zárt rendszer biztosította kényelem.
Ez egy rendszerszintű megoldás, mely megkönnyíti a választást, ami nem az portál szerkesztőségének ajánlása! Talált hibát a paraméterekben vagy nem ért egyet az értékelés eredményével? Értesítsen minket! Felhasználói értékelések További összehasonlítás
Figyelt kérdés Melyiket vásárolnátok és miért? 1/7 anonim válasza: 48% Samsung A Huawei jobb szerintem de olyan errekvesztese van ill lessz hogy nem éri meg. 2019. máj. 25. 21:56 Hasznos számodra ez a válasz? 2/7 anonim válasza: Samsungot soha tőbbé. Évekig voltak Samsungjaim is. De 2 éve megtört minden, igy Honort vettem de legközelebb is csak Honor vagy Hauwei lesz 2019. 22:03 Hasznos számodra ez a válasz? 3/7 A kérdező kommentje: És az említett 3 közül melyiket ajánlanátok 4/7 A kérdező kommentje: A Honor V20-on is gondolkodtam, de nem vízálló sajnos. 5/7 anonim válasza: Nekem a Samsungom csak akkor tört meg, mikor levettem róla a tokot és sajnos pont a sarkára ejtettem közben, szóval azért nem olyan vészes az a törékenység, csak tényleg kell rá a tok. Sajnos csak az S10-nek van az újabb modelleknél az előoldali ujjlenyomat-olvasó, vízállóság és vezetéknélküli töltés, ezért fájó szívvel és még fájóbb pénztárcával azt kell majd vennem, ha az S7 végül beadja a kulcsot. :( 2019. 22:21 Hasznos számodra ez a válasz?
- Note 9 vagy mate 20 pro price philippines
- Huawei Mate 20 Pro vagy Samsung Galaxy Note 9?
- Note 9 vagy mate 20 pro price
- Note 9 vagy mate 20 pro pret
Akkumulátor Akkumulátor kapacitása Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM akkumulátor kapacitása 5%-kal nagyobb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Vezeték nélküli töltés Mindkét telefon vezeték nélküli módon tölthető Qi vezeték nélkül töltés Mindkét mobil teljesíti az Qi standard vezeték nélküli töltés követelményeit Súly és méretek Súly Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 12 g-mal könnyebb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Magasság Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 4. 1 mm-rel alacsonyabb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Szélesség Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 4. 1 mm-rel keskenyebb mint a Samsung Galaxy Note 9 N960F 512GB Dual SIM Vastagság Huawei Mate 20 Pro 6GB/128GB Dual SIM 0.