Foci Vb 2022 Selejtező Csoportok, Világ - Vb 2022 - Menetrend
Az ígéret földje: Katar A 22. világbajnokságot 2022. november 21. és december 18. között Katarban rendezik meg. Ez lesz az első torna, amelyet az arab világban tartanak, és a 2002-es dél-koreai és japán közös rendezésű világbajnokság után a második, amelyre Ázsiában kerül sor. A rendkívül magas nyári hőmérséklet miatt kell a késő őszi, kora téli időpontban rendezni, ez lesz az első mundial, amelyet nem májusban, júniusban vagy júliusban játszanak le. Utoljára 32 csapattal Az első, 1930-as tornán még csak 13 csapat vett részt, 1934-ben már 16, ez a létszám pedig két kivételtől eltekintve egészen az 1978-as, argentínai viadalig állandósult is. Négy évvel később, a spanyolországi rendezvényen először képviseltette magát 24 nemzet, ez a formátum csupán négy kiírást élt meg, 1998-tól kezdve 32 válogatott mérhette össze erejét. A szereplőket nyolc, négycsapatos csoportba sorsolják, az első és a második helyezettek jutnak a kieséses szakaszba, ahol négy párharcot kell sikeresen megvívnia a végső győztesnek.
Ha ezeknél a pontszám, a gólkülönbség és az idegenben szerzett találatok száma is megegyezik, akkor a fair play pontok jönnek be a képbe, ahol a sárga lap egy büntetőpontot ér, a második sárgával történő kiállítás hármat, az egyből piros négyet, ha pedig valaki sárga után kap rögvest pirosat, az ötöt. No, ha ezek után is egyezés lenne még, akkor sorsolnak, de erre aligha kerül sor... Minden csoportból az első helyezett kijut a katari világbajnokságra (10), a maradék három helyért pedig pótselejtezőt vívnak az oda kvalifikáló együttesek. A pótselejtezők – sokat érhet még az NL-elsőség! Minden csoportmásodik bejut a 12 csapatos pótselejtezőbe, ez ugyancsak tíz együttest érint. A maradék két helyre a Nemzetek Ligájából érkezik az a két legjobb csoportgyőztes, amely saját selejtezős csoportjában nem került be az első kettőbe – tehát sem egyenes ágon nem tudott kijutni csoportelsőként, sem a pótselejtezőre nem kvalifikálta magát másodikként. Ebből a szempontból nagy előny, hogy a magyar válogatott nagy meglepetésre Oroszországot, Szerbiát és Törökországot is megelőzve megnyerte B-ligás csoportját, ezzel egyrészt feljutott az "A" ligába, másrészt jó esélyt szerzett magának arra, hogy akkor is maradjon esélye a kijutásra, ha nem tud a világbajnoki selejtezős csoportja első két helyén zárni.
A selejtezők sorsolása Összesen 210 FIFA-tagállam viaskodik a még üres 31 helyért, ebből 55 az európai selejtezősorozatban. A csapatokat hat kalapba sorolták a tavaly novemberi FIFA-világranglistán elfoglalt helyezéseknek megfelelően, öt csoportban öt, a másik ötben pedig hat együttes mérkőzik meg egymással oda-vissza alapon. A mieink csoportja A magyar válogatott a világranglista 40. helyezettjeként a harmadik kalapba kapott besorolást – a 2. kalap végére a 37. románok fértek be –, innen várhatta a decemberi sorsolást. A mieink végül az I jelű hatosba kerültek, az első kalapból Anglia (4. ), a másodikból Lengyelország (19. ), a negyedikből Albánia (66. ), az ötödikből Andorra (151. ), a hatodikból pedig San Marino (210. ) érkezett ellenfélül – első két riválisunk egyaránt a kalapja harmadik legerősebbje volt, így elmondható, hogy nem kaptunk könnyű csoportot. A biztosan kijutó csapatok A gárdák március 24. és november 16. között játsszák le a létszámtól függően 8/10 meccsüket, a végén elsődlegesen a több pont rangsorol, holtverseny esetén a jobb gólkülönbség, majd a több szerzett találat és csak ezt követően az egymás elleni eredmények.
Sport Az első két kalapból Angliát és Lengyelországot kapta a magyar labdarúgó-válogatott csoportellenfélnek a 2022-es katari világbajnokság európai selejtezősorozatának hétfői zürichi sorsolásán. Marco Rossi együttese az I csoportba került, ahol még Albánia, Andorra és San Marino legjobbjaival találkozik majd. A jövő márciustól novemberig tartó kvalifikációból – melyben öt hatos és öt ötös csoportban zajlanak majd a küzdelmek – a győztesek jutnak ki automatikusan a világbajnokságra. A csoportmásodikokhoz csatlakozik majd két olyan együttes, amely a Nemzetek Ligájában megnyerte csoportját, de a vb-selejtezők során nem végez az első két helyen – ilyen lehet akár a magyar válogatott is. A playoffban ez a 12 válogatott küzd majd a fennmaradó három európai helyért, három ágon, két egymeccses párharcban 2022 márciusában.
- A híres Ron Burgundy legendája (2004) - HBO GO premier | Mozipremierek.hu
- Index - Futball - Futball - Így juthat ki a magyar válogatott a 2022-es világbajnokságra
- 2022-es katari foci-vb: csúnyán leszerepeltek Jerevánban a trikolórok