Shelley Óda A Nyugati Szélhez – Percy Bysshe Shelley: Óda A Nyugati Szélhez - Motto
- Percy Bysshe Shelley Óda a nyugati szélhez Könyvajánló - Libri Magazin
- Magyarul Bábelben - irodalmi antológia :: Shelley, Percy Bysshe: Óda a Nyugati Szélhez (Ode to the West Wind Magyar nyelven)
- Percy Bysshe Shelley: Óda a Nyugati Szélhez - 1749
- Elemzés
- Percy Bysshe Shelley: Óda a nyugati szélhez - MOTTO
facebook youtube Főoldal Évfolyamok szerint Szerző szerint Előadó szerint Alberti Zsófi Balsai Móni Benedek Miklós Bíró Kriszta Borsi-Balogh Mátè Csórics Balázs Csuja Imre Farkasházi Réka Fodor Tamás Fullajtár Andrea Gálffi László Kamarás Iván Kárász Eszter Parti Nagy Lajos Pokorny Lia R. Kárpáti Péter Radnay Csilla Összes videó GYIK Keresés... Szerző: Percy Bysshe Shelley Cím: Óda a nyugati szélhez Évfolyam: 10. évfolyam Elmondja: G. Erdélyi Hermina 2020-04-20T01:52:37+02:00
Percy Bysshe Shelley Óda a nyugati szélhez Könyvajánló - Libri Magazin
226 éve született Percy Bysshe Shelley 2018. augusztus 4. Nincs hozzászólás Angol romantikus költő, leghíresebb művei az Ozymandias (1818) és az Óda a nyugati szélhez (1819) című versek, valamint A megszabadított Prométheusz (1820) című drámai költemény. Tovább » Négy betű Berta Péter 2021. február 23. AIDS. Négy betű, egy szó, amelyet meghallva az ember elborzad és automatikusan előtör Magyar középkor Facebookra hangolva Boldizsár Ildikó 2019. november 13. Nagyra becsülöm azokat a pedagógusokat, akik nem a tudásátadást tartják hivatásuk legfontosabb elemének, Egyedül a világ ellen Beck Zoli 2020. április 18. Küldetéstörténet. A küldetésnek azonban a küldetést teljesítőkön túli célja vagy tétje nincsen: életben kell maradniuk. Our picks for May Whether it's fiction, politics, history, or science, Libri is keeping a keen eye on what's trending in the world. Based on the well-renowned best
Magyarul Bábelben - irodalmi antológia :: Shelley, Percy Bysshe: Óda a Nyugati Szélhez (Ode to the West Wind Magyar nyelven)
Afféle, mint te, akit itt órák nehéz súlya leláncol: büszke, gyors, kitörni kész. V Tégy hangszerré, akár az erdőségeket, hadd hulljanak leveleim, mint az övék! Roppant hangzataid tumultust keltenek akár az őszmélyi tónusból is fölénk; édes, bár szomorú. Lélek, erőszakos, a lelkem légy! Te lobbanékony, én te légy! Holt gondolataim vidd égi utakon tört lombként, míg belőlük új kezdet fakad! S míg versem varázserejét megmutatod, szavam, mint égő kandallóból parazsat s hamut, az emberek közé fuss szórni szét! Add meg, hogy ajkam, míg a földnek álma tart, próféciáknak hangszere legyen! Te Szél, távol van-e még a Tavasz, ha jön a Tél?
– óh, halld dalom! Ki felvered nyár-álmából a kék Földközi Tengert, mely lustán pihen kristályos habverés közt fekve rég habkő fokoknál, Baiae öbliben s álmában agg kastélyok tornya ring a hab sűrűbb napfényén égve lenn s azúr moszat s virág veti be mind, oly szép, hogy festve sem szebb, – óh, te Szél, ki jössz s Atlant vad vízrónája ing s fenékig nyílik s látszik lent a mély tenger-virág s mit az iszap bevon: a vízi vak lomb, mely zöldelni fél, mert hangod csupa sápadt borzalom, melytől remeg s széthull, – óh, halld dalom! Ha lomb lehetnék s vinnél, bús avart, vagy felhő, szárnyaid közt lengeni, vagy hullám, mely, bár zúgasd és kavard, szabad, majdnem miként Te s adsz neki erőt, erős úr! – vagy ha csak kora kamaszidőmnek térne gyermeki víg lelke vissza, óh ég vándora! – midőn társad valék s hivém: elér a lélek s túlröpül, – óh tán soha nem zengne jajszóm, mely most esdve kér ragadj el hab, felhő, vagy lomb gyanánt, mert tövisekre buktam s hull a vér s zord órák súlya húz s lánccal fon át, lelked szabad, vad, büszke rokonát!
Percy Bysshe Shelley: Óda a Nyugati Szélhez - 1749
IV. Ha volnék holt avar – játékszered, Ha vert hullám; tűrném uralmadat, Ha felhőként szállhatnék fent veled, Erődben társ; épp csak nem oly szabad, Mint tenmagad, Te fékezhetetlen! Vagy épp, ha mint kamasz-fi bajtársad Csodáid élném túl Mennyeken! Hogy aztán, égi tempód, fájdalom, S a félsz víziót láttasson velem, Imám feléd, így végső alkalom; Emelj hát; ár, felhő legyek, s levél! Élet-tövisbe hulltam, kínzatom; Korom béklyóiban vergődöm én; Ki, mint Te: büszke, féktelen, s serény. V. Mint szól a fák húrján hars rengeteg; Lantoddá tégy, zengj pőre létemen Fennkölt harmóniát; hang-ár remeg, Vihar, s egyszerre langy, mély ősz-elem, Édes-bús tónus. Hagyd, hadd változzék Lelked lelkemmé; válj eggyé velem! Vezesd holt szellemem túl mindenség Telén; a lomb-avarral küzdjem át, S ráolvasásként lantosod versét Hintsd, mint egy el nem hamvadt szív dalát, Szórd szómat szét ez alvó földtekén, Mint serkentő szikra-próféciát! Vad harsonám, oh Szél, Te, itt a tél; Mondd, hogy mögé tavaszt is rejtettél!
Negyedik kiadás. 286, 288, 290, 292. p. Óda a Nyugati Szélhez (Magyar) Nyugati nyers Szél, Ősz sóhajja, vad! Te láthatatlan! jössz és mintha mord varázsló űzne szellemrajt, szalad a sárga s éjszín s lázpiros csoport: a pestises lombok holt népe, – Te, kinek szekere téli sutba hord sok szárnyas magvat, hűs sötétbe le, aludni, mint a test, mely sírba dőlt, míg azur húgod, a Tavasz szele megint kürtjébe fú s riad a föld s édes bimbónyáj legel a napon s völgyet-hegyet szín s illat lelke tölt; vad Szellem! szálló, élő mozgalom! ki rontasz és óvsz! halld, óh halld dalom! Te, kinek – míg az ég reng, – áramán omló felhő, mint hullt lomb, andalog, hullatja busa ág: Menny s Oceán s zápor zuhan s villám, bús angyalok, s kibomlik már kék útad tág legén mint vad menád-haj s szikrázik s lobog az ég aljától, hol kihúnyt a fény az ég ormáig a közelgető vihar sörénye! – Óh, Te, a szegény év gyászdala, ki zengsz, míg rest tető gyanánt az Éj, e roppant sírhalom borúl körül s bús boltját reszkető páráid terhelik s a hűs falon vak víz s tűz s jég tör át!
Elemzés
III Ahol te fölverted nyári álmaiból a kék Földközi-tengert, elfekszik simán, nyugodt a kristály-orsók áramaitól, habkő szigetnél, Baia partjainál; aludt és látott palotákat, tornyokat rebbenni lenn az erősebb hullámvilág, mindet benőtte az azúr rügy és moszat oly üdén, hogy nincs érzék lefesteni! Szél, utadnak az Atlanti-víz áramot ad hasadékokba csapva, míg a messzi mély fenéken sós virág s nyirok-fák tengenek az óceánnyi alélt lomb alatt; zenéd jól ismerik, fosztja őket a rettenet, szürkévé nőnek s ránganak; hallj engemet! IV Lehetnék holt levél, mit magaddal viszel; lehetnék gyors felhő, aki száll, mint magad; hullám, mely a hatalmadtól lüktet, hiszen erődön osztozik, és csaknem oly szabad, mint te, föltartóztathatatlan! Legalább ha lehetnék az a kölyök, ki megmarad társadnak, közös mennyei barangolás, mint volt, túllépni égi sebességedet nem puszta vízió; nem küzdenék tovább veled imámban, mit fájó hiány vezet. Emelj föl, hadd legyek hullám, felhő, levél! Eleven tövisekre hullok! Vérezek!
- Www t home hu belépés net
- Gépjármű eladás bejelentése 8 napon tulsa
- (1/0) Eladó ház Debrecen, Bayk András kert, DHZ030852
- Percy Bysshe Shelley: Óda a Nyugati Szélhez - 1749
- Eladó lakás horvát boldizsár utca
- Intelligens Gyurma - folyékony gyémánt | Extreme Digital
- Percy Bysshe Shelley Óda a nyugati szélhez Könyvajánló - Libri Magazin
- FEOR–08 – 3213 Építőipari szakmai irányító, felügyelő
Percy Bysshe Shelley: Óda a nyugati szélhez - MOTTO
olvasási idő: 4 perc | megosztás | 0 | I Nyugati Vad Szél, Ősz élő lélegzete, láthatatlan alakod halott lombokat hajt, mint szellemeket egy varázsló keze, sárgák s feketék, sápadtak, lázpirosak, pestissel messzi űzött sokaság; te szél, ki szárnyaló magokat hordasz téli vak ágyba, hol hűs mélyben nyugszanak szerteszét, mint tetemek, saját sírjában mind, amíg azúr Tavasz-húgod megfújja hangszerét az álmodó földek fölött, és megtelik (édes rügyeket pásztorol nyájak helyett) élő színnel-illattal a hegy és a sík; vad Lélek, ki mindenhol ugyanúgy siet, őrző és romboló, hallj hát, hallj engemet! II Te, kinek sodrán villong a meredek ég, míg lágy felhők hervadt levélként hullanak, miket Menny s Tenger ágbogairól letépsz; villám angyalai; megannyi tág alak hullámtörések kék felszínű fészkein, emelkedő, erőszakos Menád-hajak lobbannak sorra föl az égmagas zenit és a horizont halvány szegélye között; viharok fürtjei. Gyászhanggal föltelik a haldokló év, s összezárul a zömök éjjeli kupola a roppant sír felett, beboltozza a meggyűlt párák és ködök hatalma, és a légnyomásból megered a sötét eső, s tűz és jég; hallj engemet!
I. Oh, vad Nyugati Szél, őszt lélegző, Te túlvilági jelenés - halált Idéz e kísértet-varázserő, Sápkórossá lőn, vagy láz-pírra vált, S pestis-ragályban hull alá a lomb, Szekéren rablod nyár szárnyas magvát, És tél-ágyába mélyen eldugod Akár a hullát, sírboltjába lent, Amíg Tavasz-szellő; azúr hugod Nem harsonázik alvó föld felett (Rügy-nyájat égbe-künn legelni hajt) S illattal, színnel tölt be völgy-hegyet. Ős-szellem, kísértés nyűge rajtad, Pusztító vagy, s megőrző; halld, oh halld! II. Villám-jártodban, mint hervadt levél, Megannyi lomha felhő szállva hull; Hol óceán, s menny lombja összeér. Eső-lidérc világol, s elborul Egeknek légi kékje; szétterül, Csillámló-bőszen felmered, s vadul Menád-hajat ráz, szikrázón kisül A láthatár, s zenit magossa közt - Közelg viharnak fürtje – hírnökül. Te gyászdal! Év-sirám! Elmúlást nyögsz, Mely múló éj sírboltján felrivalg; S a tért bús páranedvben megfüröszt: A légkörből aláránt hatalmad Tűz-záport, jégverést, esőt, oh halld! III. Te, nyári álmából ki felvered A kék Földközi-tengert, ki tiszta Kristály-áramlatokban szendereg Baiae öblén; tajtékszirtje puszta, De álmában kastélyt lát, tornyokat, Rezgő lényük csak visszfény-okozta; Benőtte mind, virág, s azúr moszat, Oly édes, festménybe illő – s Te ott Felszítsz atlanti-bősz hullámokat, S azok megtörve föltárják aszott Ékét; lombdísz, s iszapvirág alant Békén pihent, míg hirtelen romlott Hangodra ösmer, s kínban ront e hang; Megőszül, s elpusztul minden, oh halld!